Névadónk

 

 

 

 

 

Baross László
(1865-1938)

 

 

 

Baross László 1865. október 16-án Felsôzsember községben (akkor Hont megye, ma: Horné Zemberovce - Csehszlovákia) született, középbirtokos családból. Elemi iskoláit Körmöcbányán, középiskoláit a nagyszombati fôgimnáziumban végezte, majd 1884-ben beiratkozott a magyaróvári Gazdasági Akadémiára, melynek ekkor indult elsô magyar nyelvü oktatási éve. Kedves tanára volt Cserháti Sándor, a növénytermesztéstan professzora, aki tulajdonképpen elindította a növénynemesítôi pályán. Az akadémia elvégzése után 1887-ben József fôherceg uradalmainak alkalmazottja lett. Elôször a Fejér megyei alcsuti uradalomban dolgozott, 1892-tôl a gyapjui (akkor Bihar megye, ma Románia) uradalomban volt segédtiszt, majd három év múlva Bánkútra került.

A bánkúti gazdaság József fôherceg nagy kiterjedésü birtokai közül a kisjenôi (akkor Arad megye, ma Románia) uradalomhoz tartozott. Az Elek részeként számontartott Bánkút-pusztát 1822-ben kapta meg József nádor, melyet 1878-ig teljes egészében haszonbérbe adtak. Ekkor állították fel a Rózsa-majori, majd 1886-ban a László-majori kerületet, s ezáltal a bánkúti gazdaságból 3486 kh és 756 n.öl került házi kezelésbe. 1895-ben az egész bánkúti uradalom területének (6563 kh 141 n.öl) túlnyomó többsége (94%) szántó volt. Mivel Bánkúton a termôtalaj a környezô területeknél gyengébb sziktartalmú volt, a búzatermesztésre kedvezô feltételek adódtak.

Baross 1895-ben került Bánkútra, elôször László-majorba intézônek, majd 1911-ben kinevezték a bánkúti uradalom jószágfelügyelôjévé, s itt élt élete végéig.

Baross a köztudatban mint a "bánkúti búzák atyja" szerepel. Számottevô azonban egyéb növénynemesítôi tevékenysége is, melyet nem a búzával, hanem a kukoricával kezdett meg Bánkútra kerülésekor. Egyes újságcikkek már az alcsuti tengeri nemesítését is neki tulajdonították, de o legfeljebb segédkezett ebben. Baross e vidékre a Prairie királynoje lófogú tengerit tartotta legmegfelelobbnek, melyet számos fajtával próbált keresztezni, végül több évi sikertelen kísérletezés után az akkoriban meglehetosen elterjedt Szerémi tengeriben találta meg a megfelelo fajtát, melyet azután természetesen még sok-sok további kiválasztással és keresztezéssel kellett javítani, amíg létrejött a Bánkúti lófogú kukorica. A Bánkúton nemesített kukoricával Baross 1914-ben az OMGE által rendezett I. országos kukorica-kiállításon elso díjat nyert.

1900-ban kezdett foglalkozni Baross László a cukorrépa nemesítésével. A bánkúti cukorrépát különbözo németországi fajták keresztezésébol állította elo, ezt megelozoen 1905-1908 között több tanulmányutat tett Németországban.

Élénken érdeklodött más mezogazdasági problémák iránt is, a talajmuvelésrol, trágyázásról, vetésforgókról vagy akár a kéveköto aratógépekrol számos cikke jelent meg a korabeli szaklapokban.

A XIX. századvégi gabonaválság után az 1900-as évek elso évtizedének vége felé konjunktúra köszöntött a magyar mezogazdaságra. Az 1906-ban bevezetett agrárvámok még csak fokozták ezt a fellendülést. Jelentosen növekedett a mezogazdasági gépesítettsége, nott a beáramló kölcsöntoke összege. Mindezek eredményeként komoly fejlodést ért el az állattenyésztés és a növénytermesztés, ez utóbbinál emelkedtek a termésátlagok, de továbbra is a szemtermelés dominált. Az OMGE, illetve annak megyei szervei támogatták a nemesítési törekvéseket, az OMGE lapja, a "Köztelek" pedig rendszeresen helyet adott a nemesítéssel foglalkozó cikkeknek. A hazai nemesítés történetében jelentos volt az Országos Növénynemesíto Intézet létrehozása 1909-ben, mely szervezetten segítette ezt a nagyjelentoségu munkát.

Baross a búzanemesítést 1908-ban kezdte meg. Ebben az idoben a magyar búza hazai és külföldi fajták keveréke volt. Általában kései érésu, gyenge szalmájú és könnyen megdolo. Az aratás elott gyakran beállt rekkeno hoség következtében magja rendszerint megszorult, s így gyakran gyenge termést adott. Ehhez járult még a gyakori rozsdakár, mely szintén jelentos veszteségeket okozott. Mindezeket a negatívumokat akarta felszámolni Baross, mikor megkezdte búzanemesítoi tevékenységét. A régi tiszavidéki búzából egyedi tokiválasztással kísérletezett, anyaga számos családdá szaporodott, de csak a Bánkúti 207-tel és foleg a Bánkúti 5-tel ért el számottevo eredményt. Kísérleteihez nagy segítséget jelentett, hogy 1911-ben rangban elore lépett és foleg az, hogy létrehozhatta a Rózsa-majorban a kísérleti telepet. Bánkúton eloször mindössze 9 hold volt a búzanemesíto anyatelep, az anyatörzsek elso évi szaporulatát még külön e célra szolgáló szerszám segítségével kézzel ültette el, és a termést kézi készülékkel dörzsöltette ki. A második esztendoben már két kis ötsoros vetogéppel vetették a szemeket, és járgányos kis cséplovel csépelték. A harmadik évi szaporítás 40-50 kh-n, a negyedik évi 200-300 kh-n történt, a vetést, illetve a cséplést rendes vetogéppel és gozcséplovel végezték.

A bánkúti uradalom ebben az idoben egy jól szervezett és irányított gazdaság képét mutatta. A Baross László által készített üzemtervbol is ez tárul elénk. De ennek természetesnek is kellett lennie, hiszen az uradalom Barosst nem növénynemesítonek, hanem gazdasági vezetonek szerzodtette.

A gondosan elkészített üzemterv részletesen ismerteti a vetéstervet egyes növényféleségekre, illetve területre lebontva, továbbá a traktor-, gozeke- és igaerot, valamint az állatállományt. Szükségesnek tartja cselédlakások, raktárak (gépek és eszközök számára) építését, továbbá épület-átalakításokat szorgalmaz a termények tárolása céljából.

Az I. világháború után Magyarország elvesztette búzapiacait, ugyanis az 1920-as években egész Európát elárasztotta a kiváló minoségu amerikai és kanadai Manitoba búza. Manitoba búzán ebben az idoben az olyan minoségu búzát értették, mely elsosorban Kanada három tartományában: Manitoba, Saskatchewan és Alberta tartományokban termesztett búza jellegének felel meg. A Manitoba szó tehát tulajdonképpen származást jelent, mint nálunk a tiszavidéki. Fajta szempontjából Észak-Amerikában a Marquis nevu búzafajtát termesztették. A 20-as évek derekán Kanada legfobb búzatermo területein 90%-ban Marquis-t takarítottak be.

Az Országos Növénytermelési Kísérleti Intézet egyik fiatal munkatársa, Surányi János - a késobbi neves tudós - kutatásai és a szakirodalom alapján felfigyelt a Marquis búzára. Kérésére a keresztezésbol származó tavaszi búzából 1914-ben 50 kg-t küldtek Ottawából Magyarországra. A magyaróvári intézetben, valamint Hankóczy Jeno (1879-1939) találmányával, a farinométerrel - az általa szervezett, majd késobb irányított Gabona- és Lisztkísérleti Állomáson - végzett kísérletek egyértelmuen igazolták e búza kiváló tulajdonságait, s azt is, hogy oszi búzának is nagyszeruen alkalmas a hazai talaj- és éghajlati viszonyok között. Ebbol az 50 kg-ból kapott egy kis mennyiséget 1915-ben Baross, aki kiváló érzékkel és szaktudással felismerte, hogy e búza megfelelo nemesítésével ki lehet küszöbölni a magyar búza hibáit. (A Marquis búza egyik szüloje Galíciából származott, ahová a múlt század derekán Magyarországról szállították a tiszavidéki búzák vetomagját.)

Baross a Marquis-ból eloször tavaszi és oszi törzseket állított elo, s Bánkúti tar búza elnevezéssel hozta forgalomba. A Marquis számos elonyös tulajdonságát (korai fejlodés, nagy szalmaerosség és éppen ezért a rozsdával és doléssel szembeni fokozottabb ellenálló képesség, acélos mag nagy hl súllyal, kiváló lisztminoség stb.) csökkentette egy komoly hibája: nem volt fagyálló. Barossnak sikerült ezen javítania, s a kitenyésztett fagyálló oszi Marquis-törzseket, a már elobb említett tiszavidékibol származó Bánkúti 5-tel keresztezte. Ezekbol állította elo a legnevesebb oszi bánkúti búzákat: a B 1014-t, a B 1201-t és a B 1205-t.

Baross búzanemesítési eredményeit nem fogadták osztatlan lelkesedéssel. A kétkedok elsosorban búzáinak bizonytalan fagyállóságát hozták fel ellenérvként. Egyik legfobb ellenzoje egyébként kiváló szakember, a Növénynemesíto Intézet igazgatója, Grabner Emil volt, aki az említett ok miatt tiltakozott a bánkúti búzák elterjesztése ellen, noha azok már 1928-ban elnyerték a legmagasabb minosítési fokozatot: "államilag törzskönyvezett fajták" lettek. Baross és Grabner között éles vita bontakozott ki a "Köztelek" hasábjain. Grabner nem engedte 1929-ben a bánkúti búzákat részt venni az országos vetomagakcióban és ismét a gyenge fagyállóságát hozta fel fo indoknak. Baross válaszcikkeiben az általa kibocsátott és visszakapott kérdoívekkel - melyeket bánkúti búzát kapott gazdaságoknak küldött - bizonyította, hogy a fagykár (ahol volt) 5-15%-os, a maximum 25% volt. Igazságtalannak tartotta Grabner támadását, és búzáinak kirekesztését az országos vetomag akcióból.

De a bánkúti búzák a gyakorlatban bizonyítottak minden szónál és betunél ékesebben. Felülmúlták az összes hazai fajtát, fényesen igazolták Surányi és Hankóczy kutatási eredményeit, valamint Manninger G. Adolf Baranya megyei gyakorlati kísérleteit, és jelentos mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a Növényvédelmi Hivatal túlnyomó részben a bánkúti fajtákat adta ki az országos vetomagakcióban. A Földmuvelésügyi Minisztérium ugyanis 1931-ben elhatározta a búza minoségi javítását és körzetenkénti egységes termesztését. Ezt az akciót a B 1201 és 1014, a Székács 1055,1242 és 17, valamint a Hatvani 1140 és 1201 fajtákkal kezdték meg.

A két bánkúti fajtáról így szólt a szakvélemény: "a B 1201 a jó és közepes talajok búzája. Gyenge, homokosabb összetételu talajra nem való. Szakállas búza, szalmája középeros. Egyike a legkorábban éro és a rozsdával szemben legellenállóbb fajtáknak. Ezek a tulajdonságai hazai viszonylataink között különösen értékessé teszik. Rozsda ugyan ezen a búzán is található, azonban a mag megszorulásától ellenállóképessége védi. Bokrosodó képessége közepes, s így korábban is inkább többet, mint kevesebbet kell vetni belole. A vetomag pontos mennyiségét természetesen a talaj minosége és a vetés ideje szabja meg. Kalászállása nem teljesen egyenletes. Fagyállósága kifogástalan. Sikértartalma és minosége egyike hazai búzáink között a legjobbaknak.

A B 1014 hazai fajtáink között talán a legjobb minoséget adja, termoképessége azonban foleg a jobb talajokon nem tudja elérni a bánkúti 1201-t. Szalmája is gyengébb. Kissé homokosabb összetételu, esetleg hidegebb talajokon van létjogosultsága. Rozsda ellenállóképessége szintén a B 1201 mögött van. Egyébként korán kalászol és korán érik. Szintén szakállas búza."

1931 ôszén csak a nagygazdaságoknak adtak vetomagot oly feltétellel, hogy a teljes termést az akcióra fogják vetomagnak felajánlani. 1932-ben a bánkúti uradalomtól átvettek 900 q B 1205-t, (mely erosen hasonló volt a B 1201-hez) s mivel 1933-ban a Székács 17-et és a két Hatvani-fajtát kizárták az akcióból, így abban három Bánkúti és két Székács-fajta vett részt (B 1201: 90%, B 1205: 3%, B 1014: 2%, Sz 1055: 3%, Sz 1242: 2%). S bár 1934-ben súlyos aszály, 1935-ben pedig a gyakori jégesok akadályozták a jobb termés elérését, a bánkúti búzák csatát nyertek.

Baross, aki végtelenül szerény ember volt (világhíru fajtáit sem saját magáról nevezte el), ezekben az években beteljesülni látta korábbi álmait. Itthoni ellenzoi is elhallgattak, amikor 1933-ban a kanadai Reginában rendezett búza-világkiállításon a B 1201-t jelölték a világ legjobb búzájának és Baross aranyérmet, valamint díszoklevelet kapott.

Nem lenne teljes nemesítoi tevékenységének ismertetése, ha nem szólnánk arról, hogy Baross a zab- és a cirok nemesítésével, majd utolsó éveiben a ricinus és a gyapot nemesítésével is foglalkozott, s még komoly tervei voltak, amikor Bánkút-pusztán 1938. június 3-án 73 éves korában meghalt. Sajnos laboratóriuma, felszerelései és feljegyzéseinek nagy része 1944-ben a háborús események következtében megsemmisült.

Búzafajtái negyedszázadon keresztül a legjobbak voltak Magyarországon, s hazánk búzavetés-területének nagyobbik részén az o fajtáit termesztették, még 1947-ben is 60,1957-ben pedig 57%-án. 1959-tôl Baross Lászlónak Martonvásáron szobor ôrzi emlékét.

 

 

 

Elérhetőségeink:

Postacím: 4700, Mátészalka Baross László út 12-14. Telefon/Fax: 44/500-376 E- mail: iskola@barossl-msz.sulinet.hu

 

 

 

 

Baross László Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium